Az angol szaknyelvben haszálatos lee shore kifejezésnek eléggé meghatározott tartalma van: olyan közeli vagy veszélyes partvonalat jelöl, amely felé a szél fújja a hajót, azaz, a hajóról nézve a part éppen abba az irányba esik, amerre a szél is fúj. A partvonal tehát a hajó szél alatti (lee) oldalán helyezkedik el. Magyarul kissé nehezebb meghatározni a fogalmat: a lee part, szél alatti part, szélárnyékos part, part felé fújó szélben hajózás kifejezésekkel egyaránt találkozhatunk, azonban idehaza nem jár ugyanazzal a képzettársítással, mint az angol megfelelőjénél.
Egy ilyen partszakasz jelenléte mindenképp különeges vagy fokozott figyelmet igénylő szituáció kell legyen a kormányos vagy hajóvezető számára, ugyanis bármilyen olyan technikai probléma, amely a hajó menetét érinti (netán a propulzió teljes megszűnését okozza) és fokozott sodrodással jár, különösen, ha kedvezőtlen irányú tengeráramlással is kalkulálnunk kell, azzal a veszéllyel fenyegethet, hogy a part felé sodródva zátonyra fut a hajó, rosszabb esetben pozdorjává zúzódik a sziklákon. A szél alatti part előtt történő hajózás – vagy éppen horgonyzás! – tehát fokozott óvatosságot igényel még jó idő esetén is. (Kiemelt kép forrása: Wikimedia Commons, Calistemon, CC BY-SA 4.0)
Hajózási szempontból rossz idő, vagy várható rossz idő esetén azonban tilos olyan útitervet összeállítani, amelynek közelében szél alatti partszakaszt tartalmaz. Hogy ez a „közelség” mit jelen, az a várható körülményektől is függ. Ha a szélerő meghaladja a 40 csomót, akkor már a tökéletes tecnikai állapotban lévő túravitorlással sem igen lehet szél ellen haladni, és azzal kell kalkulálni, hogy így vagy úgy (különböző technikákkal lehet kontrollálni a sodródást), de a szél vinni fogja a hajót a saját maga irányába. Ha ez az orkánszerű vihar napokig tarthat, akkor bizony több száz tengeri mérföldre lévő part vagy sziget is lehet veszélyes szél alatti part.
Szél alatti part jelenléte nagyon sokszor meghatározza azt a technikát is, amelyet a hajóvezető a viharral történő megbírkózás céljából választ ki. A modern navigációs eszközök és technológiák, mint például a GPS, mélységmérő, a radar és az automata azonosító rendszerek (AIS), valamint a meteorológiai előrejelzések jelentősen hozzájárulhatnak ilyen esetben a hajózás biztonságához, hiszen a körülményeket sokkal precízebb adatok birtokában lehet mérlegelni. A hajóvezető mérlegelése – és döntése! – azonban továbbra is megkerülhetetlen a folyamatban.
Létezik „lee part” a Balatonon?
Szinte csak az létezik, hiszen bármilyen irányú szél fúj, egy komoly technikai probléma esetén a vitorlás néhány óra múlva (speciális esetben egy-két nap alatt) kisodródhat valamelyik partra. Mégsem szokott így eszünkbe jutni, hiszen a Balatonon ez olyan alaphelyzet, amely minden vitorlázás esetén fennáll. De ami még fontosabb, ritkán szokott komoly veszélyt jelenteni, az alábbiak miatt:
- A legtöbben csak jó időben hajóznak ki, rossz idő közeledése esetén, a part és a kikötők közelsége miatt, általában bőven van idő „hazamenekülni”, és az előrjelzés miatt ez időben meg is történik.
- 100 km/h körüli szelekben szinte senki nem vitorlázik a Balatonon. Ilyen kategóriájú szélerő alatt hajózva, noha egy 50-60 km/h-ás szél is nagyon erős, azért még vitorlával is bármilyen célpontot megközelíthetünk, azaz elkerülhető a szél alatti part veszélye.
- Probléma esetén közel a segítség (másik hajó, vizimentők, klubedzők), és gyorsan kiérnek, bőven azelőtt, hogy a hajó partra sodródna.
- Az esetek többségében a meder homokos, iszapos, és fokozatosan válik sekéllyé, a part mentén pedig sok esetben (bár egyre fogyóban ugyan) nádas található. Azaz, még partra sodródás esetén a komoly személyi sérülés veszélye kicsi, és sok esetben még a hajó is megúszhatja kisebb károkkal (no, azért hallottunk már olyat, hogy letört a kormánylap és a tőkesúly)
Komolyabb viharban azonban előfordul, hogy egy-egy hajó kisodródik a sekély déli-parti vízbe, és ilyenkor komolyabb műszaki mentésre van szükség. Különösen Kékszalagon történhet meg, hogy egy éjszakai északnyugati front „váratlanul” éri a mezőny nem túl gyakorlott részét, és ilyenkor a déli (szél alatti part előtt!) haladók egy része fennakad a marásvonalon, a szél és a hullámzás pedig egyre jobban rányomja a sekély vízre a hajót. A biztonságos megoldás ilyen esetben az lenne, hogy még a vihar vagy az erős szél megérkezése előtt (előrejelzés!) felvitorláznak a résztvevők az északi part alá, ahol nemcsak a nagy hullámokat tudják elkerülni, de sok helyen akár némi szélárnyékot is találhatnak, végső esetben pedig akár biztonsággal lehorgonyozva várhatják meg a rossz idő elvonulását.
Mi a helyzet kikötéskor és kikötőben?
A „szél alatti part” szituáció, amikor is „szél felől” közelítünk a hajóval valamihez (kikötéskor, megálláskor vagy mentéskor), különösen kritikus, hiszen ilyenkor állunk ahhoz a legközelebb, hogy a szél rásodorjon minket a megállási pontra, vagy egy „alattunk” lévő hajóra, mólóra, mentendőre. Ilyen esetben (is) a manőverezés legfontosabb célja, hogy a hajóval – ha lehetőség van rá – kerüljünk át inkább a megállási pont „szél alatti” oldalára, és „alulról” közelítsünk. Azaz, hogy a megállási pont „szél felé” legyen a hajótól, ne legyen alattunk semmi, aminek a szél nekitolhatna.
Ilyen közvetlen helyzetekben már nem használjuk a szél alatti part (lee shore) kifejezést, amely inkább (tengeri) navigációs fogalom. Helyette a hajónak a megállási ponthoz képesti helyzetét szoktuk megfogalmazni: hajó szél alól, vagy szél felől közelíthet meg egy pontot. A lényeg azonban megfogalmazástól függetlenül ugyanaz: a hajó amennyire csak lehet, kerülje, hogy a szél felől („lee part felé”) közelítsen meg bármit is; a hajó lehetőleg mindig szél alól közelítsen a mólóhoz vagy a mentendőhöz („szél felőli part felé” haladva). A hazai belvízi vitorlás vizsgán és kisgéphajós vizsgán bemutatott vízből mentés feladat éppen ennek a megértését és gyakorlati megvalósítását hivatott rögzíteni a Tanulókban. Reméljük, a fentiekkel sikerült ezeknek feladatoknak egy tágabb értelmezési kontextust is adni.
