Hajós iskola a Balatonon

Hogyan kezdjünk neki a hajós életformának?

Mit jelent a hajós képzés egy hajós iskola keretei között, hogyan lehet elsajátítani ezt a különleges életformát?

Vitorlázni vagy motoros hajót vezetni természetesen nem csak hajós iskola képzésében lehet megtanulni. A hajós dinasztiákba beleszülető csemeték már 4-5 éves kortól ott tipegnek a családi hajó fedélzetén, tizenévesen már versenyre járnak („mocó” – hallotta valaki mostanság ezt a régen annyira általános kifejezést?), és szinte biztos hogy ők felnőttként is hajók közelében töltik életük jelentős részét. Az ő útjuk tehát viszonylag egyszerű. Hajós tapasztalatot közvetlenül a családtól szereznek. Ha komolyabban gondolták a szülők, akkor az ifjó hajós versenyzői ranglétrán is végigmegy egy vitorlás versenyklubban.
Más utat jár be az, aki – jellemzően már felnőttként – dönt úgy hogy belevág ebbe az életre szóló kalandba.

Tehát akkor mit tegyünk mi, akiknek elegünk lett a nagyváros nyújtotta lehetőségekből és némi tapasztalatszerzést követően úgy döntünk hogy szeretnék rendszeresen vízre szállni? Hol és hogyan kezdjük el, mi az ésszerű és a hatékony megoldás a képzésre, önképzésre? Mit lehet „kihozni” a hajós életformából?

Kezdjük az elején, hol és hogyan lehet megtanulni a vitorlázás alapjait. Ez lehet hajótulajdonos ismerős, strandi vitorlás iskola (ilyen helyeken jellemzően kisebb vitorlásokkal, ún. vitorlás csónakkal vagy katamaránnal folyik az oktatás), vagy akár egyes kikötőkben működő, akkreditált hajós iskola.Hajós iskola tanfolyamain szerezhetjük meg a szükséges képesítést, jogosítványt. Mindegyiknek megvan a maga jellemzője, a tanuló más úton járja körbe ugyanazt a szakterületet. Az alapok megszerzése azonban csak az első lépés: ugyanúgy mint autóvezeténél, a rutin megszerzése egy hosszabb folyamat, és ez már valóban azt igényli hogy életformaként tekintsünk a hajózásra.

Milyen lehetőségeket nyújtanak a balatoni hajós iskolák?

A balatoni hajózás egyik központja hagyományosan Balatonfüred: itt öszpontosul a legtöbb kikötő, a legtöbb rendezvény és a legtöbb vitorlás egyesület. Ennek megvan a hátránya is: gyakori a tumultus, a kikötőkben kevés a hely és a képzések sokszor futószalagon bonyolódnak. Jóval nyugalmasabb körülmények között tanulhatunk olyan kisebb Balaton-parti városokban, amely rendelkezik akkreditált hajós iskolával. Ilyen például Balatonszemesen a Dél-balatoni Vitorlás Iskola. Persze számos olyan part menti település amely rendelkezik jeentős partszakasszal, ajánl különböző színvonalú vitorlás oktatási szolgáltatást képesítés nélkül.

Mit jelen az hogy akkreditált vagy jóváhagyott hajós iskola, illetve fontos-e hogy képesítést kapunk-e a tanfolyam végén?

Az alapok megtanulásának és az oktatás színvonalának nem feltétlenül van köze ahhoz hogy a hajós iskola nyújt-e képesítést a tanfolyam végén. Sok vitorlás egyesületben kiváló szakmai munka folyik kezdőkkel, de képesítés nem jár hozzá. 18 év alattiak gyerektáboroknál ez nem is lenne lehetséges. Strandon végzett vitorlás tanfolyamokból is létezik olyan a Balatonon, ahol kiváló szolgáltatást nyújtanak – és persze olyan is ahol átverik a tanulni vágyó ügyfelet.

Bizonyos hajótípusok vezetéséhez (7m-es testhossz felett) viszont képesítésre, azaz jogosítványra van szükség. Az a hajós iskola amely ilyen képesítést is nyújt, már átment egy hatósági minősítésen, és a képesítést nyújtó tanfolyamait is hatósági (korábban a nemzeti közlekedési hatóság, most Innovációs és Technológiai Minisztérium Hajózási Hatóság Főosztály) ellenőrzés mellett folytatja.

A hajós iskola hatósági tanfolyamai tehát nemcsak a szakmai, de egyéb hatósági szepontoknak is meg kell feleljen. Ilyen pl. az oktatók megfelelő szakképzettsége, vagy az az előírás hogy hatósági tanfolyamot csak hivatalos kikötőben lehet folytatni. Természetesen  önmagában ez sem garancia a színvonalra, de azért bizonyos szűrőkön már átment a program. Azonkívül a tananyag is eltér attól mint amikor valaki csak a hajózási gyakorlati technikákat tanulja; a hatósági tanfolyamon és a vizsgán ugyanis nagy hangsúlyt kap a Hajózási Szabályzat mint fontos elméleti és jogszabályi háttér.