OKTATÓK

Legtapasztaltabb oktatónk a hetvenes évek óta hajózik, de a „legzöldfülőbb” is két évtizedes rutinnal és ifjúsági magyar bajnoki címmel rendelkezik. Összességében több ezer Tanuló fordult meg oktatási óráikon az elmúlt harminc évben, és ebben kevesen tudnak versenyezni csapatunkkal a Balatonon. Ugyanakkor minden egyes oktatási órához igyekszünk a lehető legnagyobb alázattal hozzáállni, hiszen minden Tanuló és minden helyzet egyedi. 

probaoktatas

Galántha Gergely

Tulajdonos és üzemeltetési vezető

Született 1978-ban, vitorlás versenyző 1989-től. Első sportoktatói képesítését 2006-ban szerezte, amelyeket három további követett. Oktatóképes több nyelven. Első felsőfokú végzettségét 2004-ben szerezte (ELTE).

szamosi péter vitorlás oktató

Péter

OKTATÓ

Vitorlás edző, sí, snowboard és windsurf oktató, rekreátor és programszervező a digital detox jegyében! Szakterülete nemcsak a Balaton, de az Adria és a Mediterráneum egyaránt.

Valkó Andris oktató

Andris

oktató

8 évesen kezdte a vitorlázást. Nagy Zsolt Csaba olimpikon vitorlázó (soling osztály, Szöul) segítette és foglalkozott vele körülbelül 2010-ig. Gyerekként még gumicsonakból szeretett volna vitorlást tákolni magának, de nagyapja megakadályozta a merényt, és inkább vett egy fa gyerekvitorlást neki. Ezután jött a 470-es osztály, hogy az általános iskolai ballagására átvitorlázhasson Szemesről Balatonboglárra!!! A Magyar Hajózási Szakközépiskolába ment tovább (életre tanította)...

Gyuri

OKTATÓ

Az elmúlt 40 évben számos magyar bajnoki helyezés birtokosa Soling, Csillaghajó, Repülő Hollandi és egyéb hajóosztályokban, melyeket mások mellett Gömöry Pali bácsival, Fináczy György és Bánkuti Gábor (Nyúl) oldalán ért el, hogy csak néhány nevet említsünk. Tapasztalt földközi-tengeri hajós.

Galántha Gergely

Vezető oktatónk, Üzemeltetési Vezető, Ügyvezető. Született 1978-ban. 1989-től vitorlás versenyző. Első sportoktatói képesítését 2006-ban szerezte, amelyeket három további követett. Oktatóképes több nyelven. Első felsőfokú végzettségét 2004-ben szerezte (ELTE), majd 2006-ban (CEU). Elvégezte a Műegyetem szakmérnöki tanfolyamát is.

Fontosabb versenyeredmények: spanyol bajnok 1996 (Repülő Hollandi, Mar Menor), Marina-kupa 6. hely (Repülő Hollandi, Torbole sul Garda), magyar bajnok 2008 (Nautic 311), kékszalag-győzelem Nautic osztályban 2009, egyéb bajnoki helyezések 420-as, 470-es, Repülő Hollandi és Nautic osztályokban.

Meghajózott/szörfözött vízterületek: Balaton, Velencei-tó, Fertő-tó, Északi-tenger, Atlanti-óceán, Adriai-tenger, Ligúr-tenger, Égei-tenger, Tasmán-tenger, Csendes-óceán, Sdyney-öböl, Akaba-öböl (Vörös-tenger).

Tengeri halászként dolgozott 2006-ban az Atlanti-óceánon a Guiding Star II halászhajó fedélzetén (kép forrása: Ron van de Velde).

A vitorlázás mellett windszörf, katamarán, sí- és snowboard oktatóként is dolgozott.

Belvízi hajós képesítései: kedvtelési célú kishajós, matróz, hivatásos kishajós, kishajós “A”. Tengeri képesítések: horvát tengeri “B”, horvát tengeri “C”.

Rendelkezik „C” minősítésű vitorlás versenybírói képesítéssel.

Szakirányú kiadványai: Csomók, lekötések és áttételek; Vitorlázás alapok.

Péter

Sokoldalú oktatónk, aki az oktatási részleg mellett a food&beverage manager pozíciót is magáénak tudhatja.

Andris

Több plecsnivel rendelkezik, mint egy észak-koreai tábornok: megszámlálhatatlanul sok vitorlás versenyen szerzett trófeát.

Emellett hajóépítő és karbantartó, továbbá a balatonszemesi Bujtor István Vitorlás Egyesületben oktatja a gyerekeket.

Gyuri

Vitorlás oktató, síoktató, úszó segédedző. 

Az elmúlt 40 évben számos magyar bajnoki helyezés birtokosa Soling, Csillaghajó, Repülő Hollandi és egyéb hajóosztályokban, melyeket mások mellett Gömöry Pali bácsival, Fináczy György és Bánkuti Gábor (Nyúl) oldalán ért el, hogy csak néhány nevet említsünk. Tapasztalt földközi-tengeri hajós.