A vitorlás egyszerre két közegben, a vízben és a levegőben is dolgozik. Amikor a vitorlázatot kezeljük, azzal a vitorlázaton és a víz alatti felületeken ébredő erők arányát és egymáshoz viszonyított pozícióját is szabályozzuk. Windszörfösök számára egyértelmű ez a jelenség, amikor tudatosan kormányozzák a szörföt a vitorla előre-hátra mozgatásával. Ilyenkor nem történik más, minthogy a vitorla és a deszka „súlypontjának” egymáshoz képesti eltolásával olyan erőkart hoznak létre, amely a szél erejét felhasználva elfogatja a szördeszkát a kívánt irányba.
Vitorláson ugyanilyen fontos ez a jelenség. Ahhoz, hogy a hajó kiegyensúlyozott kormánnyal, nagyjából egyenesen akarjon menni (kissé szél felé futó hajlammal), a hajótervezőnek a víz alatti laterálfelület középpontját (center of lateral plane) valamint a vitorlázaton ébredő erők névleges támadáspontját (center of effort) egymással megfelelő arányba kell hoznia. Különböző okok miatt az az ideális, ha a vitorlafelület (vízvonalra vetített) középpontja (CE) a hajótest vízvonal alatti laterálfelületének középpontja (CLP) előtt helyezkedik el, melyet a vízvonal százalékában fejez ki a hajótervező – ez az ún. „lead”, nevezzük itt „eltolásnak”-, és ilyenkor ideálisak a vitorlás menettulajdonságai. 
Minél kisebb ez a távolság, annál inkább szélbe futó hajlamú a vitorlás, annál erőteljesebb ellenkormányzásra van szükség a vitorlás egyenes menetben tartásához, a tervezett alapvitorlázattal.
Ez azonban egy elméleti kalkuláció, hiszen a szélerővel és a hajó dőlésével-visszaállásával állandóan változik a hajó szélbe futó hajlama, a vitorlázat változtatásával (pl. nagyvitorla reffelése) pedig az eltolás mértéke is dinamikusan változik egy adott intervallumon belül.
Mivel erős szélben jobban dől a hajó, és megnövekszik a szélbe futó hajlam, ilyenkor az ezt kompenzáló hosszabb eltolás lenne ideális. Ezt legkönnyebben úgy érhetjük el, hogy a nagyvitorlát nagyobb mértékben reffeljük, mint az orrvitorlát, vagy pedig, hogy inkább a nagyvitorlára engedünk rá. Nem véletlen az sem tehát, hogy általában az utolsó fennmaradó vitorla viharos szélben az orrvitorla (bár ennek egyéb okai is lehetnek). Egy többárbócos hajón nagyon sokféle vitorlakombinációt lehet használni a „lead” kívánt beállítására.
Kisebb mértékű változtatást eredményez az eltolás mértékében az árbóc kissé hátrébb döntése, ez az ún. „rake”, vagy ahogy néha halljuk a Balatonon, a rekkelés (talán innen jön a rekkelő hőség?? 
). Ez egy fontos versenybeállítás is, amely nem nélkülözheti sok egyéb részletkérdés (pl. orrvitorla-behúzópont pozíciója) figyelembe vételét.
Ha szeretnél további, a gyakorlatban is rendkívül hasznos hajós elméleti kérdéseket is megismerni, várunk haladó tanfolyamainkon, manővertréningjeinken! 
